Címkék ("loft")

Amikor a tulajdonos megtalálta ezt a loft lakást, rögtön tudta, hogy régi álma fog megvalósulni. A Dunára és a Víztoronyra néző panoráma azonnal  megindította a fantáziáját.
Elképzelései megvalósításában örömmel vettünk részt, mert tudtuk, hogy ebben az ingatlanban hatalmas tervezési lehetőségek vannak.

 River Loft

A lakás egy műemlék gázgyár épületben helyezkedik el, melynek a homlokzata vakolatlan, tisztított téglaburkolat, ezért az összes belső téglaburkolatot helyreállítottuk.

A cél olyan otthon kialakítása volt, amely nyugodt és modern, amit a tiszta vonalak és a férfias színes jellemeznek. A tér kapta a főszerepet, amelybe rejtett műszaki megoldásokat és a legújabb technológiákat használtuk.

Mivel a betonfödém csak kis javításra szorult, ezért minden épületszerkezeti elemet felújítottunk és láttatunk. Még az elektromos kapcsolókat és dugaljakat is energiaoszlopokra helyeztünk, hogy ne kelljen a falba süllyeszteni. A látvány mellett a másik érv, hogy praktikusan elérhetők. A galéria üvegfalait is úgy terveztük, hogy engedje láttatni az épület szerkezet.

A lakást a kiemelt és süllyesztett terek jellemzik. A nappalit és az étkező területét dobogó különíti el. A dobogó falába könyvespolcokat rejtettünk. A nappali, a konyha és az étkező területén gyöngyházfényű vinyl burkolatot használtunk.

A szokatlan térhasználat a fürdőbe lépve tovább folytatódik, mivel a 4,5 m-es tolóajtó az üvegfal előtt elhúzva engedi be a lakót. A láttatás és könnyedség jegyében készült a fürdő fala is üvegből, amelyet szükség szerint rolóval takarhatunk. A mosdó is az átláthatóság elgondolásából került a térbe, ahol a víz egy hightech csapból érkezik a mennyezetből a mosdótálba.

Az előtér madárfészek rajzolatú tapétája egyedi tervezés, amelyet kislányaim rajzai ihlettek. A nyomtatást a tulajdonos saját nyomdájában készítettük.

A bejárat feletti üvegfolyosó, ahonnan a felső helyiségekeés a tárolókat érjük el, már nem is olyan szokatlan jelenség a mennyezeten lógó öreg motor mellett, mellyel a tulajdonos minket is meglepett.

Olyat alkottak, amit még a New York Times is érdemesnek tartott a hasábjaira venni. Köszönöm.”

Zaváczki Zoltán,BIGPRINT HUNGARY Kft.



 
 
 

Adamdesign Studio. Architecture.Interior.Real estate. Minden jog fenntartva 2005-2016.

Honlapk茅sz铆t茅s, t谩rhely, domain, banner, webdesign, grafika