Ilyen lesz az új Design Musem Londonban

építészet · 2012. január 25. by Info

Nagy lelkesedéssel fogadta a brit szaksajtó a londoni Design Museum új otthonának első látványterveit, amelyeket tegnap mutattak be az építész John Pawson jelenlétében.

Pawson, akinek honlapján is elérhető, legfrissebb jelentős munkája egyébként a pannonhalmai bencés templom felújítása, szokatlan érzékenységgel nyúl a Commonwealth Institute 1962-es székházához.

A maga korában forradalminak számító, hatalmas parabolaívvel fedett épületből 2002-ben költözött ki eredeti gazdája, a Brit Nemzetközösség oktatásért felelős szervezete. 2008-ban a holland OMA nyerte azt a nemzetközi pályázatot, amelynek alapján a műemlékbe művészeti galéria, a szomszédos területekre pedig lakóházak kerülnek; a következő évben be is mutatták a látványterveket. 2010-ben bejelentették, hogy a központi épületbe a város egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Design Museum költözhet. A felújításra ismét pályázatot írtak ki, ezt nyerte meg John Pawson irodája, maga mögé utasítva többek közt David Chipperfieldet és Tony Frettont.

 

 

 

 

Pawson irodáját most már az eredeti tervezőcsapat (az RMJM) vezető tagja, Roger Cunliffe, illetve az épület szerkezettervezője, James Sutherland is segíti. Ennek fényében nem meglepő, hogy a most bemutatott terveket a „soft touch”, „finom érintés” mottóval jellemzik. Az épület eredeti, lenyűgöző térhatását messzemenően figyelembe vevő elképzelés nyugodt anyagokat és színeket, például terazzót és keményfa padlót használ, áttetszőbbé teszi az északi és a déli homlokzatot és átjárhatóbbá-átláthatóbbá a tízezer négyzetméteres belső ötemeletes térstruktúráját.

Az engedélyezési terveket karácsony előtt adták be; a nyolcvanmillió fontos beruházással a múzeum 2014-re szeretne elkészülni. A beruházáshoz egyébként magántámogatók is hozzájárulnak; eddig a legtöbbet, 17 millió fontot a brit design nagy öregje, a 2011-ben végképp bezáró Habitat-hálózat alapítója, Sir Terence Conran adományozta. Az intézmény igazgatója, Deyan Sudjic a tegnapi sajtótájékoztatón kijelentette: rendkívül izgatottak és elégedettek a Pawson-tervek kapcsán, és reményeik szerint a jelenlegi kétszázezres évi látogatószámot az új épületben ötszörösére tudják növelni.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!


Archívum

2016
június (1 bejegyzés)
2015
szeptember (1 bejegyzés)június (1 bejegyzés)január (3 bejegyzés)
2014
augusztus (2 bejegyzés)március (2 bejegyzés)január (1 bejegyzés)
2013
december (1 bejegyzés)október (1 bejegyzés)szeptember (2 bejegyzés)augusztus (2 bejegyzés)június (1 bejegyzés)május (2 bejegyzés)március (5 bejegyzés)február (3 bejegyzés)január (1 bejegyzés)
2012
október (3 bejegyzés)szeptember (1 bejegyzés)június (1 bejegyzés)május (4 bejegyzés)április (2 bejegyzés)március (7 bejegyzés)február (7 bejegyzés)január (13 bejegyzés)
2011
december (9 bejegyzés)november (6 bejegyzés)október (5 bejegyzés)
 

Blog témák

Ádám (15)belsőépítészet (21)design (17)építészet (17)Hírek (11)

Címkék

Adam (2), Adamdesign cím (0), Adamdesign iroda (0), Adamdesign munkatársak (0), Adamdesign telefonszám (0), Adamdesign tervezők (0), architecture (2), arculat tervezés (0), autószalon (0), bEAT (0), Beat étterem, Székesfehérvár (0), Béla és Bandi Borászat (0), belsőépítészet (30), belsőépítészeti tervezés (1), benzinkút tervezés (0), beruházás lebonyolítás (0), bisztró tervezés (6), bisztró tervezés (0), Borászat Balatonfüred (0), borászat tervezés (0), Budapest (3), Budapest Bisztró (0), családi ház tervezés (2), családi ház tervezés (0), családiház tervezés (0), Csodák Palotája Playbar (0), Csodák Palotája Playbar (1), design (16), Ecoil benzinkút (0), Ecoil benzinkút, Balatonalmádi (0), Egykettő Borbisztró és Sörsöntés (0), ékszer üzlet tervezés (0), ékszer üzlet tervezés (1), eladó ingatlanok (0), eladó kész ház (0), eladó loft lakás (0), eladó luxus lakás (0), építész iroda budapest (0), építészet (12), építészet (0), építészet (0), építészeti tervezés (0), épület tervezés (0), épület tervezés (0), Étterem és bisztró belsőépítészet (3), étterem tervezés (0), fitness klub (0), fitness terem tervezés (0), fitnessz terem tervezés (0), fotó (0), gondolat ébresztő (2), grafika és arculat tervezés (0), Hajó belsőépítészet (0), hajó port tervezés (0), ház tervezés (0), háziállat (1), hg.hu (0), holisztikus családiház tervezés (0), holisztikus épület (0), homár (1), homlokzat tervezés (0), Hungária Malomudvar (0), ikerház tervezés (0), ikerház tervezés (0), interior design (3), iroda belsőépítészet (0), iroda tervezés (0), Kapcsolat (0), kávézó Balatonfüred (1), Kávézó Balatonfüred (0), kávézó tervezés (1), kávézó tervezés (0), Kikötő tervezés (0), kikötő tervezés (0), kivitelezés (0), koktélbár Balatonfüred (0), külföld (1), kultúra (6), lakás (0), Lakás és családi ház tervezés (0), lakás tervezés (0), lakópark (0), látványtervezés (0), loft (0), Loft belsöépítészet (0), Loft bisztró (0), Loft étterem (0), Loft étterem tervezés (0), Loft lakàs Budapest (0), Loft lakàs tervezés (0), Loft stílusú lakàs (0), lounge tervezés (0), Louvre (1), Luxus lakás tervezés (0), Meex University Lounge (0), műszaki ellenőrzés (0), Művelődési ház Szügy (0), művelődési ház tervezés (0), múzeum (2), nagyvilág (4), napszemüveg (2), otthon (0), pályázati terv (0), Párizs (0), penthouse tervezés (0), pezsgőbár (1), pezsgőbár (0), Port design (0), program ajánló (1), publikációk (0), referenciák (0), rendezvényhajó belsőépítészet (0), rólunk mondták (0), szálloda (1), szolgáltatás (0), szolgáltatások (0), tárgy tervezés (0), tárgytervezés (0), technika (2), tervezés (11), tervezés (0), tervezési áraink (0), tudomány (1), újdonság (13), újdonság (1), Üzlet belsőépítészet (0), üzlet belsőépítészet (0), üzlet tervezés (0), Városliget Café&Bar (0), vélemények (0), vendéglátó tervezés (0), vendéglátó tervezés (1), Zsolnay Porcelán Márkabolt (0),

 
 
 

Adamdesign Studio. Architecture.Interior.Real estate. Minden jog fenntartva 2005-2016.

Honlapk茅sz铆t茅s, t谩rhely, domain, banner, webdesign, grafika